2017. február 6., hétfő

Certina by madi35No1

A Certina órák legendája a XIX. Század végéig nyúlik vissza. A festői szépségű Jura hegység lábánál elterülő kisvárosból Grenchen-ből indul történetünk.
Adolf Kurth testvérével Alfred-al 1888-ban nyitották meg első alkatrész gyártó manufaktúrájukat családi házukhoz csatolt kis melléképületben, ahol az alapítók három társukkal saját kezűleg készítették el szerkezeteiket. Néhány év leforgása alatt a fantasztikus üzleti érzékkel megáldott Kurth fivérek hatalmas sikereket mondhattak magukénak. 1906-ra elérték, hogy az általuk komponált órában a saját szerkezetük ketyegett. Az alapítók órájuknak védjegyként a Grana nevet adták, mely szülővárosuk latin nevének (Granacus) rövidített formája. Az első Grana márkanéven készült modelleket elsődlegesen a hölgyeknek szánták, mivel az idő tájt a férfiak kategorikusan elutasították a karóra viselésének ideáját. A két alapító mindezekre fittyet hányva tovább folytatta a karórák gyártását és az idő őket igazolta. Különleges művészi gonddal kreált óráikat az 1906-os Miláni vásáron is elismerték és aranyéremmel jutalmazták őket. Később 1910-ben Brüsszelben és négy évvel később Bernben a Kurt Fréres gyár két további díjat nyert el.

Alfred Kurth bizakodva nézett a jövőbe, de nem sejthette, hogy ez elkövetkező időszak nem a fejlődésről, hanem inkább a pusztulásról fog szólni. Az első világháború időszakában nehéz volt újításokkal előrukkolni, de a folyamatos fejlesztések meghozták gyümölcsüket. A világháború utáni békeidőszakban, 1936-ban jelent meg korszakalkotó megoldásaival a Grana új típusa, mely egy kezdetleges ?digitális? óra volt. Az időt nem klasszikus mutatók, hanem forgó tárcsára vésett számok mutatták, a mozgatásról természetesen egy mechanikus szerkezet gondoskodott. Az 1930-as évek végén a Grana nagy népszerűségnek örvendhetett és messziföldön híressé vált megbízhatósága. A gyár fönnállásának 50. évfordulóját nagy sikerek közepette, ünnepelte 250 dolgozójával együtt. A vezetőség elgondolkodott egy új márkanév bevezetésén, s 1938-tól órájuk már Certina néven folytatta szárnyalását. A névváltoztatásra azért volt szükség, mert termékük nem maradt az országhatárok között, átlépte azokat, s így egy minden nyelven könnyen kiejthető márkanevet kreáltak. A siker ezúttal sem maradt el. A Kurth fivérek tehetségét bizonyítja, hogy a gyár a 60-dik születésnapját már 350 alkalmazottal ünnepelhette, számos országba is exportált, és eladási mutatóik meredeken íveltek felfelé. Az első leányvállalatukat Németországban alapították meg az egyre nagyobb igény kielégítése érdekében. A Kurth fivérek gyárában, az 1950-es évektől legnagyobb mennyiségben Certina órákat gyártottak, a Grana márkanév fokozatosan megszűnt, így a mérnökök végre minden energiájukkal a Certina órák tervezésére összpontosíthattak. Az ötvenes évek közepére a Certina a világ egyik legmodernebb óragyárává nőtte ki magát. Naponta 1000 darab órát gyártottak, és az egyik legkeresettebb márka lett a piacon, így versenyeztethette partnereit.


A gyár vezetésébe időközben bekapcsolódó Hans és Edwin Kurth felállítottak egy minőségi mércét, és ezt prezentálva létrehoztak egy gyönyörű boltot, mely etalon lehetett minden Certina értékesítő számára.

A gyár rohamléptekkel kezdett neki a fejlesztésnek és ennek eredményeképp 1959-ben bemutatták DS (Dupla Biztonság) rendszerüket. Az alap koncepció az volt, hogy időmérőik extrém körülmények között is megőrizzék megbízhatóságukat.


Az ötletet egy egyszerű tény szolgáltatta, miszerint a kor automata órái ellenálltak ugyan az ütésnek, de nagyon csekély mértékben. A teszteléseknél általában 1,8 - 2,2 m magasságból ejtették le őket, míg a Certina órái akár 6m magasságból leejtve sem szűntek meg működni, illetve a 20 atmoszféra túlnyomást is elviselték.

A DS órák elkísérték a Svájci csapatot a Himalájába, és bizonyítottak, kiállták a megpróbáltatásokat. A Certinát ennek köszönhetően a világ legmegbízhatóbb órái közt emlegették.

Egyik legnépszerűbb modellje a Blue Ribbon nevet kapta az első transzatlanti átkelésről, melyet gőzhajóval tettek meg 1961-ben. E modell jellegzetessége egyedülállóan lapos automata szerkezete volt. Az 1960-as évek végén a Sealab-II kísérletekben az Amerikai tengerészettel működött együtt a gyár, és olyan neves kutatók viselték büszkén modelljeiket, mint a Norvég Sem Jacobsen vagy az űrhajós Carpenter. A Certina újonnan 1970-ben kifejlesztett modellje a DS-3 megbízható partnernek bizonyult a Karib-tengeri NASA kísérletekben, és tovább erősítette a márka egyébként is nagy hírnevét.


Az események óriási sebességgel követték egymást és a fejlődés megállíthatatlannak tűnt. A Japán Mounteverest expedíció felszerelésének is elengedhetetlen része volt a Certina. Miura az egyik legbátrabb síelőként írta be magát a hegymászás történelmébe, mivel az expedíció alatt 8000 méterről 7000 méterre siklott le léceivel és természetesen őt is egy Certina DS kísérte.
A gyár nem hanyagolta el a gyengébb nemet sem és gyönyörű briliánsokkal díszített órákat készített a hölgyek nagy-nagy örömére és a férfiak pénztárcájának nagy bánatára. Az ékszerórák díjat nyertek az Egyesült Államokban, illetve Baden-ben. A jutalmazott modellt 138 brillkő díszítette és 16.10 karátos volt.


A Canaris projekt-ben is a Certina vett részt. A különleges kísérletben egy legénység nélküli 350-kilogrammos hatalmas tojást úsztattak keresztül az Atlanti Óceánon, gyomrában felszerelésként egy kamerával, illetve két Certina DS-kalendárium órával vágott neki a hatalmas útnak.

1970-ben a felgyorsult világ életre hívta a Biostar órát, mely elsőként mérte az ember napi illetve havi bioritmusát. A következő öt évben izgalmasabbnál izgalmasabb modelleket dobott piacra a gyár. Így például a félelmetes pontossággal rendelkező Chronolympic-ot, vagy a karcolhatatlan Wolfram carbid-ból készült DS-DiaMaster-t, melyet a híres nehézsúlyú bokszoló, Muhammed Ali is viselt. A 70-es évek végén jelentősebb új típusok már nem kerültek piacra, mindenhol az olcsó, japán kvarcórák dominanciája volt érezhető. Az elektronika elárasztotta a világot.

A svájci órák történetében egy új fejezet kezdődött. A Certina 1983 után már a Swatch Group égisze alatt tevékenykedik, mely vállalkozást Nicolas G. Hayek hozta létre. Ez a kiváló üzletember olyan olcsó, egyszerű, divatos kvarcórákkal rukkolt elő, melyek a kor ízlésének megfeleltek, s hatalmas felvevőpiaca révén jelentős bevételt hoztak a konyhára. Megteremtődött az anyagi háttér, mely a cég mai napig tartó folyamatos fejlődését biztosította. Mára olyan patinás márkák tartoznak a Swatch Group-hoz, mint a Tissot, Rado, Longines vagy a Breguet és a Blancpain.

A fényes múlttal rendelkező Certina újra régi fényében tündökölt. Bár a márka megtorpanása a nyolcvanas évek elején végzetesnek tűnt, az ezredfordulóra betyárosan megerősödött, köszönhetően az igazi értékkel rendelkező órák iránti érdeklődés fellángolásának, illetve egy bombasztikusan jó modell, a Pilot megjelenésének.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése