Gruen
A Gruen Watch Company az Egyesült Államok egyik legnagyobb óragyártója volt 1894 és 1958 között Cincinnatiben, Ohio államban. A társaságot Dietrich Grün német származású iparos alapította, aki 1847-ben született a porosz Rajna-vidéki Eppelsheimban, és 15 éves korában ifjú iparos-tanoncként, a kor szokásainak megfelelően vándorútra indult, hogy a gyakorlatban is jártasságot szerezzen, kitanulja a szakma fortélyait, és elhelyezkedjen egy órásmester mellett „legényként” koszt és kvártély fejében. Később, még pályája elején, mielőtt az Államokba hajózott volna, Svájcban is eltöltött 3 évet különböző órakészítőknél. Egy olyan géniusz esetében, mint Dietrich, a vándorévek és az alázatos, éveken át tartó szolgai tanulás csak körítése lehetett a születéssel kapott tehetségnek és kreativitásnak. Még nem volt 30 éves, amikor 1874-ben az Államokban az akkor még egyeduralkodó zsebórák szerkezetének innovációjaként feltalálta és szabadalmaztatta az un. „safety pinion”-t, ami egy csavaros rögzítésű centrál-kereket jelentett. Ez rugótöréskor, - ami azért nem volt akkoriban ritka -, nem engedte a járat fogas-koszorúinak fogtörését. (Később, kiváló precíziós szerkezeteiről volt ismert a cég, a kerékrendszer szokásostól kicsit eltérő elrendezésével (koszorúk-fogastengelyek váltakozó oldalra helyezésével) igen lapos szerkezeteket is készítettek ("VeriThin").
1876-ban egy ohiói prominens órakészítő és üzletember fiával W.J. Savage-dzsel megalapítja Colombus-ban a Colombus Watch Manufacturing Company-t, első összeszerelő üzemét. Gruen, aki később a Rolexnek is fejlesztett néhány szerkezetet egy-egy modellhez, ekkor még nem sejthette, hogy a semmiből, igazi amerikai álomként felépített cégbirodalma, az ’50-es évek végére puszta „tokozóvá” alacsonyodik (vissza). Belehalt volna valószínűleg.
De ne szaladjunk előre…! A Colombus is eleinte „tokozóként” indult Bielből vásárolt félkész szerkezetekkel, amiket saját műhelyükben, saját nevük alatt hoztak forgalomba, - természetesen mindegyikbe Gruen saját szabadalmát a „safety-pinion”-t építették.
1882-ben refinanszírozták és újraszervezték a céget új név alatt (Colombus Watch Company) és elkezdtek saját gyártású teljes szerkezeteket piacra dobni szerte az Államokban. A vasúti túlfejlesztéseknek köszönhetően kialakult 1893-as híres „befektetői pánik” és bankválság arra késztette Gruent, hogy eladja érdekeltségeit, kilépjen a cégből, és végre megalapítsa első önálló, de családi vállalatát fiával, Frederickkel a D.Gruen&Son-t. (A Colombus megpróbált újraszerveződni, kicsit még vegetált, majd 1903-ban lehúzta a redőnyt.) Apa és fia nagy reményekkel el is kezdték a munkát a híres Paul Aßmann glasshüttei mester termékeinek megtervezésével.
A cég neve 3 év múlva egy „s” betűvel gazdagodott, a vezető tervezői csapat pedig a fiatalabbik Gruen fiúval George-dzsal, aki szintén a cég része lett. A század fordulóján a Gruen már félig-meddig svájci gyártónak minősült, hisz’ szakítva a glasshüttei kapcsolatokkal, ismét új név alatt már a svájci Bielben jelölték meg székhelyüket. Ők voltak az egyik első amerikai órakészítő, akik ugyan az adjusztációs szakaszt, a számlapokat, és a tokozást még az Újvilágban végezték, de a kész alapszerkezeteket már Svájcban gyártották le. (Például a legszínvonalasabb szerkezeteik egy részét az a Jean Aegler készítette, aki később a „rolexes” Hans Wilsdorf cégtársa lett.)
Aztán az első 20 évben kicsit felgyorsultak az események, gyorsuljunk fel mi is, …ennek a szakasznak az olvasásánál már úgyis csak a leglelkesebb, legkíváncsibb óra rajongóknak köszönhetem meg szerény írásom elolvasását...
- 1904-ben megjelenik minden idők addigi legvékonyabb zsebóra szerkezete a „VeriThin”
- 1908-ban piacra dobják az első „Gruen” márkájú karórát, ami főként a hölgyek körében arat sikert, hisz’ mint kiderült, a kor férfi óravásárlója igen férfiatlannak tartotta a karóra viselését. Az 1.Vh kitöréséig nem is próbálkoztak ilyesmivel Gruenék, és ekkor is csak a hadsereg megrendelései miatt álltak kötélnek.
- 1911-ben elhunyt a Mester, a Gruen birodalom császára, és az irányítás jogát elsőszülött fiára, Frederickre hagyományozta.
- 1917-ben a vállalat már szépen prosperál, főként a sereg megrendelései nyomán, és beköltözik a cég az akkor újonnan épült középkori grófi kúriára emlékeztető ikonikus és szimbólumával sokáig meghatározó székhelyére Time Hillbe.
- 1922-ben a cég megnyitja bieli precíziós üzemét, és innen kezdve minden felsőkategóriás szerkezetet már csak itt gyártanak. Még ebben az évben elnyeri a cég a végső nevét a „The Gruen Watch Company”-t, majd rá egy évre Svájcba költözik Bielbe. A ’30-as évek a nagy dizájn újítások korszaka volt, az óragyártás reneszánsza Svájcban. Kijön a „Baguette”, a híres „Curvex”, a Quadron (’25-ben), valamint néhány modell erejéig összebútoroznak kicsit az Alpinával is.
Aztán 20 év lappangás, árokásás, és diplomáciai előkészület után folytatódik a világháború, csak ezt már 2. Vh.-nak mondják (utólag) a népek. A háború alatt a Time Hill teljesen leállt a karóra gyártással és kizárólag csak a seregnek készítettek különböző időmérő szerkezeteket hadászati célokra, míg Bielben folytatták gyártást importra. Míg a háború után rengeteg amerikai óragyártó vesztett piacot a svájci versenytársakkal szemben, és sokan át is helyezték a gyártást Svájcba, addig a Gruen, ami mindig is Svájcban vagy németföldön állította elő szerkezeteit, most a „21-es szériát” (így hívták 21 köves óráikat) teljes egészében Amerikában kezdte gyártani.
Az ilyen ügyes üzleti húzások sikereinek ellenére mégis ’53-ban eljött a vég, a Gruen család végleg kiszállt a bizniszből és eladta minden részesedését, tulajdon és licenc-jogát, ill. fel is bomlott a cég 1958-ban. Az új tulajdonos az M.Z. Berger (Michael Zachary Berger és társa Joe Mermelstein) New Yorkban indítja újra a céget sok más felvásárolt órakészítő brandjével egyetemben, a 5th Avenue-n. Minden jog az övék. A bieli gyár ’77-ben bezárja kapuit, és a gyönyörű épület J. Aegler a régi alkalmazott kezébe kerül, hogy kiírhassák a kapu fölötti táblára az új tulajdonos nevét: Rolex Manufacture
Légrádi Csaba nyomán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése