1870 körül alakult a Cornavin márkanév, de igazi sikerere a 20-as években kezdődött az egyre népszerűbbé váló karórákkal. Természetesen ez is svájci márka. Sőt, a név eredetéről tudni kell, hogy Cornavin Genf egy központi negyedének a szíve. Genf a svájvci óragyártás szíve, Svájc pedig a világ óragyártásának a szíve. Na, hát így tessék a Cornavinra gondolni.
A kvarcórák megjelenésekor a cég hallani sem akart a hagyományok feladásáról, maradtak a mechanikus óráknál. Itt jöttek a képbe ismét az oroszok (szovjetek), akikkel 1970-környékén valamilyen egyezség következményeképp gyártatták az órákat. Ezek, tudtommal, mind delfines/kardhalas emblémával ellátottak voltak és egyes források szerint a csisztopoli óragyárban (Wostok), mások szerint a Poljot és a Slava sorairól gördültek le ("Első Moszkvai Óragyár", "Második Moszkvai Óragyár").
A jelenlegi tulajdonos 2002-ben vásárolta meg a jogokat, a gyártás pedig visszaköltözött svájcba.
Szerencsénk volt itt Magyarországon, hogy az akkori kereskedelem importálta ezeket az órákat és elfogadható árakon a boltjainkba kerülhetett. Ezért lehet néhányunknak kellemes emlék a Cornavin.
Ez a példány abban a tekintetben különleges, hogy a magyarországi példányok jellemzően selyemfényű számlappal voltak elérhetők. Ez egy fekete számlapos, szép állapotban lévő darab. Átmérője 34 mm.
Árát a szépsége és ritkasága határozta meg 17 000 Ft + postaköltségben.